2017. október 11., szerda

Szia Sztár!

Huhh... Ezer év telt el az utolsó bejegyzés óta. Ennek sok oka van, az egyik pedig az amiről most írni fogok.Fura érzés kiemelkedni és van mögötte ezer olyan dolog amibe senki nem lát bele. Könnyű és nehéz, jó és rossz egyszerre... Most úgy éreztem, hogy eljött az idő ahhoz, hogy megmutassam mi rejlik a díszes-fényes álarc mögött...







2017. március 14., kedd

A halott költő dala

Csörtető elmém zajában, egy hang kiált fel: Még mindig élek!
Érzek, remélek... De mégis ezer sebből vérzek!
Ép testben, szétmarcangolt lélek... De a fájdalmam tompítja talán
Reggeli után két feles, meg 5 miligramnyi alprazolam!

Egy utolsó ugrás... És a te pocsolyádba estem
Mert ez lett a vesztem, hogy ami volt nem eresztem
Akkor még önmagam lehettem, mára már csak árnyék vagyok
Elsüllyedt a papírhajóm, de a szemedben ugyanaz a tenger ragyog!

A költő is csak némán gagyog, a verse kőbe írott... Csonka!
Egy utolsó kavics csak, amit a könnyeim felé dobna
Tiporj még egyszer a porba! A remény leheljen belém életet
Hogy aztán újra megölhess, és lássam megint az utolsó filmemet!

Pár képkockát ami enyém, s tiéd... Mondd: Ilyen szépet ki látott?
Fényben tündöklő sok ezer szilánkot, ami csak azért van alattam
Mert a tükörből a régi arcomat kikapartam, így magamban maradtam...
S, úgy lettem halhatatlan... Hogy a saját múltamban ragadtam...