Ködfátyol mögött megbújik, a mindenség vad álarca
A szeretet kudarca, egy veszett csata önző fénye
Majd hibát hibára halmozva, eltűnik minden töredéke...
Születik a béke, de lassan minden ember érdektelen
A múltban ragadt minden virág, a kertünk is élettelen
Már régen nincs mentelem, de lassan tűnik a hatás
Hisz' ahol egyszer tűz éget, ott mindig meglesz a parázs
Nincs trükk és nincs csalás, a bűvész újra varázsol
De nem jön az a tapsvihar, mitől örömkönnyben elázol
Nem kerekedhet magától, új világ, mi elég nekem
A próbálkozás szerencsét szül, de a siker reménytelen
Feleltem, de elégtelen. A bukás után erős leszek
Lehoznám a csillagokat, de a holdról földre esek
Alattam a padló recseg, már a csend sem barátom
Ledobom hát a láncokat, s a sérelmeket elásom!
Engedem hogy elázzon, a levél amit neked írtam
Melyben ott a krónika, harcokról mit magammal vívtam
El kellett hogy bírjam! A történelem jó tanár
Megtanított hogy türelem kell, s újra ideszáll a kék madár
Jöhet már a sötét halál! Soha többé nem félek
Egy szó íze, mit ajkadon érzek a legédesebb méreg
Íródjon új történet! Hát papírra vetni elkezdem
Hogy vissza kapjam a világot, miben már rég elvesztem
